12. A tó

Nagy szemekkel figyelte az előtte haladó két személyt, miközben fülét hegyezte annak reményében, hogy sikérül elcsípnie, akár csak egy apró részletet a beszélgetésükből. Hihetetlenül idegesítette, hogy Nathe és Val csak pár centire haladva egymástól csevegtek. Fogalma sem volt arról, hogy mi miatt volt ez.

- Féltékeny vagy - szólalt meg halkan Theo.

- Tessék? - nyíltak tágra Aurora szemei a döbbenettől.

- Jól hallottad. Iszonyatosan zavar, hogy Valery olyan közel van hozzá és láthatólag elég bizalmasan beszélgetnek, szóval kizárt, hogy az időjárás a téma. Amúgy, ha jól látom sárgulsz is az irigységtől - tapintott rá a lényegre a fiú.

- Te megkergültél - morogta Aurora olyan hangon, hogy Theo inkább meg se szólalt.

Összeszűkült szemekkel vizslatta unokanővérét és utálatának tárgyát. De miután észrevette Theo szánakozó pillantását inkább felhúzta az érzelem entes maszkot.

A féltékenység olyan távolállt tőle, mint a szerelem. Isemeretlen, s egyben rosszat igerő érzelemként könyvelte el. Nem akart többé a ahatása alá kerülni. Pont annyira vágyott rá, mint mókus az erdőtűzre.

- Miért nem mred beismerni, hogy szereted? - kérdezte halk és egyben óvatos hanon Theo.

Aurora beharapta az alsó ajkæt és ideges mozdulattal szántotta végig összegubancolódott haját.

- Félek, fogalmam sincs, higy miért, de félek - vallotta be őszintén Aurora.

Theo a vállára csúsztatta a kezét és gyengéen magához húzta.

Aurorának jól esett ez a fajta gesztus. Nyugtatóan hatott rá, és életmentő mozdulat is volt egyben ugyanis a lelki összeomlás szélére került.

Nem értette az okát. Lehet, hogy túl sok volt neki minden egyszerre. Kate-ék eltűnése, Nathaniel iránt érzett idegen vonzalma… Egyszerűen már tele volt a hócipője mindennel. Nyugodt életet akart, de tudta, hogy soha nem kaphatja meg, amit szeretne. A sors mást szánt neki. Valami rosszabbat, de egyben lehet, hogy jobbat is. Ezt nem tudhatta. Viszont reménykedett abban, hogy egyszer valamikor a távoli jövőben nyugodtan hajthatja álomra a fejét.

~*~

További négy óra kínkeserves menetelés után Val izgatottan sikított fel. Aurora a fáradtságnak köszönhetően nem igazán látott értelmet a lány túlzott vidámságának. Ő lassan már a halálért rimánkodott.

Lábait nem érezte, tüdeje lassacskán felmondta a szolgálatot és teste olyan illatot árasztott magából, amit az emberek inkább már bűznek neveznek.

- Mi történt? Megtaláltad az elveszett agytekervényedet? – kérdezte fáradt egyben gúnyos hangon Aurora.

Valery csak egy csúnya pillantással reagált unokahúga kérdésére, majd olyan fürgén, mint egy mezei nyúl eltűnt a jobb oldalakon lévő bokor rengeteg között.

- Miért mindig a legnagyobb gazba kell bemászni? – tette fel a költői kérdést Aurora.

Választ nem várva elhaladt Nathaniel és Theo mellett, majd Valery példáját követve átverekedte magát a növényzeten.

Az elé táruló látvány csodálatosabb volt, mint előző pihenőhelyük. Lélegzetelállítóan szép kép tárult a fáradt, ideges és nyűgös lány elé.

Mesébe illően zöld fű lengedezett a tisztáson lila virágokkal díszítve. Tovább haladva lágyan ringó nádas ölelte körbe a tavat, melynek vize úgy csillogott, mint a legfényesebb drágakő.

Aurora vett egy mély levegőt és saját testszagát leszámítva euforikus állapotot előidéző illatok kúsztak be orrába. Mit sem törődve a többiekkel, táskáját ledobta a földre, amilyen gyorsan csak tudta levette a cipőjét, majd rohanni kezdett és meg sem állt a kis tóig, melyet egy kicsi, de annál szemkápráztatóbb vízesés táplált.

Úgy gázolt bele a vízbe, mintha az élete múlott volna rajta. Pillanatok alatt elmerült a kristálytiszta tó kellemesen hűs vízében, majd mikor a felszínre tört olyan mosoly játszott szép arcán, mint még talán soha. 

- Jobban esik, mint egy falat kenyér – sóhajtott fel Aurora élvezettel teli hangon.

A többiek is hasonlóképpen cselekedtek, mint Ő, persze jóval visszafogottabbak voltak.

Miután kellően kiáztatták magukat, felfrissülten, bár fáradtan hagyták el a vizet.

Aurora és Valery félrevonultak, hogy teljesen átázott ruháikat szárazra és tisztára cserélhessék.

- Tudod, igazán adhatnál neki egy esélyt – szólalt meg Val, miután levette a pólóját.

- Jó, rendben – sóhajtott fel Aurora. – Esélyt adok neki arra, hogy elfelejtsen – tette hozzá egy ravasz mosoly kíséretében.

- Olyan egy gonosz boszorkány vagy! – Valery majd felrobbant dühében.

- Csak nyugi nővérkém, az idegesség árt a szépségednek – kacsintott kacéran Aurora, majd mivel végzett az öltözködéssel összeszedte cuccait, és mit sem törődve Valery szitkozódásaival elindult vissza a fiúkhoz.

De ez, mint kiderült nem volt túl jó ötlet.

Nathe éppen koszos, szakadt pólójátol szabadult meg, ennek kösönhetően pedig láthatóvá vált tökéletes felsőteste.

Aurora képtelen volt másfelé nészni, szinte mágneskén tartotta fogva pillantását az elétáruló látvány. Titkon párszor elmerengett azon, hogy milyn lehet a fiú póló nélkül, de a fantáziája által alkotott kép eltörpült a valóság mellett.

A fiú ránézett, pillantásuk találkozott és ennek köszönhetően a szíve félrevert egy ütemet. Hangosan nyelt egyet, és érezte, ahogy az arca forrósodni kezd.

- Fordulj már el te idióta! - szólalt meg Aurora belső hangja.

Zavartan fordította el a fejé, és kellet pár pillanat neki, amiddig összeszedte magát. Gondolni sem mert arra, hogy igaza lehet Kate-nek és Theonak is. Hiszen semmivel nem érdemete ki a fiú a szerelmét.

Aban a pillanatban úgy vágyott az elérhetetlen magányra, mint tíz perccel azelőtt a tó vizére. Tudts, hgy a többiek nem hagynák, hogy félre vionuljon. Igaz könnyedén lerázhatná őket, de nem volt kedve veszkedni. Nem számított más csak az, hogy megmentsék szeretteiket, emiatt pedig nem viselkedhetett őnző tinédzser módjára.

- Tetszik a látvány? – hallotta meg Nathe mosolygós hangját.

- Szép álom – morogta Aurora, majd kikerülve a fiút odament a tábortűzhöz, amit Theo rakott.

Letelepedett táskája mellé, és erősen töprengett azon, hogy ismét főzzön magának ez teát, de inkább elvetette az ötletet. Nem akart úgy járni, mint két nappal azelőtt.

- Olyan jó végre leülni – sóhajtott fel megkönnyebbülten Valery, mikor lehuppant Aurora mellé.

Aurora megforgatta a szemét, de inkább nem szólt semmit. Tényleg nem volt semmi kedve civakodni, túlságosan is kimerült volt hozzá. Csakis arra vágyott, hogy aludhasson egy jót.

- Jól vagy? – kérdezte nagyokat pislogva Theo.

- Persze, miért?

- Mert megjegyzés nélkül hagytad Valery kijelentését – mutatott rá a tényre unokaöccse.

- Fáradt vagyok – rántotta meg a vállát, majd miután elkészítette nyughelyét, mit sem törődve a többiek beszélgetésével álomra hajtotta a fejét.

Bár aludni azt nem tudott. Várta, hogy az álommanó álomport szórjon a szemére, de két óra várakozás után feladta a reményt.

A többiek idővel elcsendesedtek, majd nem sokkal később már csak a tűz megnyugtató ropogását lehetett hallani.

Aurora erre a pillanatra várt már mióta elindultak.

Végre élvezheti az egyedüllét mámorát. Mindenkit ellenőrzött, hogy ébren van-e. Nathanielt minimum öt percen keresztül vizsgálgatta, és végül arra jutott, az egyenletes és nyugodt lélegzetvétele alapján jó mélyen alszik.

Szinte hangtalanul haladt a part felé. Hihetetlenül jóérzésként hatott rá a gondolat, hogy végre teljesen egyedül lehet. Mindenféle zavaró tényező, mélyen alszik és semmilyen mód nem ronthatják el a relaxációs úszkálását.

Amint odaért a víz széléhez, lassú mozdulatokkal megszabadult az összes zavaró ruhadarabtól, majd könnyed léptekkel besétált a tóba.

Kellemes remegéshullám futott végig testén, ahogy csupasz bőrét simogatta a kellemesen langyos víz. Nem akarta egyből belevetni magát, mindenegyes pillanatot kiélvezett, mert tudta, hogy úgy sem tarthat olyan sokáig ez a csoda. Ahogy ismeri unokatestvéreit, úgyis meg fogja egyikük zavarni.

- Azért jobban figyelhetnél, hogy mikor futkározol meztelenül - Nathe hangja a szívbajt hozta Aurorára.
Vöröslő arccal fordult a fiú felé, és mindent megtett annak érdekében, hogy eltakarja magát. És mikor meglátta, hogy Nathanielen sincs több ruha, mint rajta, ha lehetséges még jobban elpirult.
- Először is, nem futkározok, másodszor pedig, vagy öt percen keresztül bámultalak, csak azért, hogy megállapítsam, hogy alszol-e - sziszegte dühösen. - Most pedig takarodj ki a vízből, vagy fordulj el vagy valami, mert le szeretnék feküdni aludni!
- Egyikhez sincs kedvem - rántotta meg hanyagul a vállát a Nathe. - És nagyon bejön az Éva-kosztümöd, szívesen megnézném még egyszer - tette hozzá egy perverz vigyor kíséretében.

- Bunkó vagy, ugye tudod? – kérdezte Aurora fogcsikorgatva.

Nathe közelebb lépett, mire Aurora hátrálni kezdett.

- Tévedsz – morogta a fiú dühösen, majd öklével a vízre csapott. – Te vagy a bunkó, Aurora!

- Én? Mégis miért? – a lány hangja flegmán csengett, és az arcán is megjelent egyfajta kifejezés, amivel minden alkalommal sikerült felhúznia az éppen aktuális beszélgetőpartnerét.

Akkor sem történt másként. Nathe szemei dühösen megvillantak, és elkapva Aurora csuklóját közelebb húzta magához. A lány megszeppenve pislogott Nathenielre, erre nem számított.

- mert az egyik percben úgy nézel rám, mintha rám akarnád vetni magad, a másikban pedig úgy, mintha meg akarnál ölni. Van, amikor ártatlan kislány módjára elpirulsz, ha csak rád pillantok, olykor meg jégkirálynőként méregetsz. Nem értelek, nem tudom, hogy mit akarsz! Valery és Theodor is azt mondja, hogy belém szerettél, én mégsem érzem ezt. Életemben egyszer szerettem úgy valakit, mint most téged, de Ő megbántott, átvert, kihasznált és becsapott. Félek egy újabb kapcsolattól, de tudom, hogy melletted végre megtalálnám a helyem. Kérlek Aurora, adj nekem egy esélyt! – nyögte a fiú kétségbeesetten, és szenvedélyesen átölelte.

Aurora köpni, nyelni nem tudott. Meglepődött, sőt szinte sokkolta Nathe viselkedése, de ennek ellenére hihetetlenül jól esett neki a fiú érintése.

- Nathe, én... - dadogta Aurora, de képtelen volt bármit is mondani.

- Kérlek! - suttogta a fiú elgyötört hangon.
- Sajnálom, de nem tehetem - mormolta Aurora, miközben lefejtette magáról Nathaniel ölelő karjait, és saját maga is meglepődött a szavaiból áradó szomorúságon.

Vajon a megvetés átalakult egy olyan érzéssé, amit az emberek képtelenek megmagyarázni? Ez tényleg szerelem?

Aurora ránézett a fiúra és csillogó szemét látva rájött a megoldás kulcsára.

- Te nem vagy más, csak egy manipulatív barom! – jelentette ki dühösen, majd mit sem törődve azzal, hogy anyaszült meztelen kiszaladt a vízből és magára kapta ruháit.

Miközben hihetetlen gyorsasággal öltözködött eldöntött valamit. Valami olyat, ami megkönnyíti a dolgokat.

Kiírt magából mindenfajta érzést. Ehhez pedig egy igen veszélyes, bár hatásos gyógyital kell.